Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Munka, munkára nevelés és hatásai

Az értelmi fogyatékosság és a munkavégzés

 

A munkáról általában:

         A Marxista filozófia szerint az ember evolúciójában kiemelkedő szerepet játszott a munkavégzés. Nem célom itt filozófiai vitairatot készíteni, de abban biztos vagyok, hogy a mai ember már nem tudott létezni munkavégzés nélkül. Azt, hogy a munka tette emberré, vagy az emberi voltából adódott az, hogy természetes módon munkát végzett, hogy fenntarthassa magát és közvetlen környezetét, nehéz eldönteni.

         Az is problémát jelent, hogy egyesek szerint az eszközhasználat már maga munkának tekinthető, számomra azért nem fogadható el, mert, bizony számos állat is ügyesen használ bizonyos tevékenysége során eszközt.

         A munkavégzés olyan tudatos eszközhasználatot feltételez, aminek célja akár összetett tevékenység során, az ember számára hasznos dolgot művelni. Fontos különbségnek tartom az emberi és az állati eszközhasználat, illetve az alapszintű eszközhasználat és a munka között, hogy addig, amíg az állat számára csak a cél elérése a fontos, az ember számára maga a munkavégzés is örömet, pszichés kielégülést jelent. Ennek oka az is lehet, hogy a munka általában a játék tevékenységből alakul ki, és ha nem zavarjuk meg a gyereket zavaros gondolatokkal, akkor számukra a munka sokáig játék, illetve a játék továbbfejlesztett változata lehet. Különösen fontos ez az értelmi sérült gyerekek és felnőttek számára. Pontosan ez a párhuzamosság bizonyítja, hogy mivel bizonyos súlyosságú fogyatékosságon túl nem alakul ki a spontán játéktanulás képessége, így a spontán munkavégzésre is rá kell vezetnünk tanulóinkat a játéktanuláshoz hasonlóan.

         Hosszan írhatnék a munkavégzés lélektanáról és még hosszabban a munkavégzés gyógypedagógiai pszichológiai sajátosságairól, de ezt a területet most csak érintőlegesen fogom említeni, mivel a mondandóm célja nem ennek a kifejtése, nem mintha ennek elemzése nem érne meg egy teljes dolgozatot. Lehet, hogy egyszer neki is látok ennek kidolgozásához.

         A munkavégzés pozitív hatásait az értelmileg sérült tanulók esetében a gyógypedagógiai szaktudomány gyakorlatának korai szakaszában észrevették a szakemberek. A kezdeti gyógypedagógia megszületésétől próbálta a speciális fejlesztés mellett munkára nevelni, és ezzel lefoglalni az értelmileg sérült tanulókat. Számos tanulási transzfer hatása mellett a munkavégzés egyik különleges haszna, hogy megfelelően motivált gyerekek és fiatalok esetében jól leköthető csapongó figyelmük és jó választás, program és munkafolyamat esetén elérhetjük, hogy jól le tudjuk kötni ezzel a tanulókat, gondozottakat, nem beszélve arról, hogy mivel a belső fizikai energiák spontán felhasználása nem történik meg, ezeket a gyakran agresszivitásba is átmenő energiafeleslegeket is jól le lehet vezetni munkával. Hasonló a helyzet a szexuális túlfűtöttség hasznos energiává történő konvertálásánál, ahol szintén ez a legjobb eszköz.

        

Egy kis történelem:

A háború után a gyógypedagógiai intézetek többnyire régi uradalmi kastélyokban jöttek létre, egyesek szerint nem a legjobb helyeken. Ezekkel ma is vitatkozom, hiszen a funkciójukat vesztett kastélyokban, némi hátrány mellett jelentős lehetőségek is rejlettek.

         Most nem beszélek a kastélyok megfelelően restaurált és csak mértékletesen célirányos felújítása után, mint élettér is hatottak a fogyatékkal élő fiatalokra, inkább arra gondolok, hogy az uradalmak fenntartására jelentős méretű gazdaságok, épületekkel és szerencsés esetben részben megmaradt infrastruktúrával kiváló lehetőséget biztosítottak az ott élők hasznos, de adott esetben termelő munkájához.

         Az ilyen kastélyok mellett működő kertészetek, állattenyésztő telepek kiváló lehetőséget jelentettek, és minimális befektetést igényeltek, hogy az ott élők, részben saját fenntartásukra, részben piacra jelentős mennyiségű mezőgazdasági terméket és terményt tudtak előállítani. Persze a gyógypedagógiában a munkára nevelés nem az ilyen munkahelyekre való „beterelést” és a „munkaerő kizsákmányolását” jelentette. Jó pedagógiai programmal rendelkező intézmények a teljes nevelési és oktatási folyamatot felfűzhették a munkaprogramokra.

        

         A fogyatékkal élők munkáranevelése:

Az értelmi fogyatékkal élő tanulók munkája egy racionálisan megtervezett és alaposan és átgondoltan algoritmizált programfolyamaton keresztül alakul ki, válnak képessé olyan munkafolyamatok elvégzésére, amire eredetileg nem is gondoltuk képesnek őket. A nagy cél, egyes, arra képes fiatalok elsődleges munkaerőpiacra segítése, tehát tényleges alkalmazás biztosítása számukra a versenyszféra bizonyos, sajátos területein. Az ide vezető út hosszú és a gyógypedagógus számára tudatosan szervezettnek kell lennie, amiből a gyerek csak azt veszi észre, hogy a játéktól úgy jut el a pénzkeresésig, hogy közben végig jól érzi magát.

         A munkára nevelés fázisai a nevelés kezdetétől át kell, hogy hassa a gyógypedagógus szemléletét, és nagyon fontos, hogy ezt a szülővel, nevelővel is megértesse. Nem a sérült fiatal kihasználásáról, hanem pont az Ő jövőjének biztosításáról van szó! Sajnos könnyen politikai játékká válik ez a kizárólag szakmai tevékenység. A „szegény beteg gyereket dolgoztatják” féle demagógia a politikuson kívül mindenkinek árt. Ha bárki is a munka kényszer voltát próbálja tudatosítani a gyerekkel, az nagyon rosszat tesz és a jövőbeli társadalmi integrációját veszélyezteti. Itt jön a létező legnagyobb bűn, amit szülő, nevelő, pedagógus elkövethet: munkával büntetni a fiatalt, egy olyan attitűd kialakulását segíti, amin az ép értelmű fiatal hamar túlteszi magát, és ha neki is tetszik, nem érzi kényszernek a munkát, de egy sérült fiatalt olyan passzivitásba taszíthat a „bűn elkövetője” amiből kiemelni nagyon nehéz ezt a fiatalt.

         Nézzük hát azt a folyamatot:

 

         Mert folyamatról van szó, és a munkavégzés magasabb szintjére jutása is egy folyamat, ami nem jelenti azt, hogy a tevékenység magasabb szintjén ne keverednének, és ne léteznének egy időben a különféle munkatevékenységek.

 

         Az önkiszolgáló munka a munkára nevelés alapvető szintje. A gyermek saját ellátásában vesz részt tevékeny módon. Az, hogy közreműködik saját szükségleteinek kielégítésében, de biológiai folyamatainak elvégzését is ide érthetjük alapja a munkára nevelésnek. Később saját ruhájának, cipőjének, szekrényének, környezetének stb. rendben tartásában való minél magasabb szintű közreműködése azok teljes elvégzésig, a fogyatékosság súlyosságának figyelembevételével komoly időt igényel, és a szülőtől, nevelőtől pedig kemény következetességet, nem vitatható. A súlyosabban sérültek számára már az is nagy dolog, ha a gondozójuk munkáját meg tudják könnyíteni. Van olyan is, aki eddig képes csak eljutni, hosszú évek munkája után, de vegyük tudomásul, hogy ez is lehet komoly fejlődés. Aki a későbbi 80-90 kg-os fiatal gondozását látja majd el, az gondolhat hálával arra, aki a súlyos sérült fiatal kiskorában arra szoktatta, tanította, hogy vegyen részt, segítsen önmaga ellátásában. A többség számára ez csak az első lépcső, de ez alól is sok fiatal ki próbál bújni lágyszívű szülők, vagy a tanítással járó vesződséget megspórolni akaró gyermekfelügyelő hibájából, és ez később az egész életére is kihathat!

 

         A közösségi munka lényege az, hogy nem csak saját maga, de a környezete számára is hasznos szolgáltatást nyújt a növendék. A közösségi munka például a közösségi helyiségek rendben tartását, kert, park, játszótér gondozását jelentheti, de közösségi munka az ételkészítésben, tálalásban, kiszolgálásban való részvétel, vagy az intézményben dolgozó szakmunkás, karbantartó mellé való segítő csatalakozás, ezt jelentheti a családban élők számára apuka, nagypapa mellé való csatlakozás a barkácsolás, vagy javítások elvégzése során, anyukához csatlakozás a főzés, mosás, takarítás során.

 

         A gyakorlati munka, vagy gyakorlati foglalkozás során munkadarabok, ajándéktárgyak készülhetnek el, közben a gyerekek megismerhetik a különböző anyagok tulajdonságait, kezelését a szerszámok használatát, de itt kaphatnak alapozást a munka közbeni viselkedésre, a balesetek megelőzésére. Bizonyos szinten valódi munkaszituációk is modellezhetők, ezen tevékenység során, és kialakulhat a később életre szóló érdeklődés bizonyos anyagok, eszközök, szakmák iránt.

 

         A termelő munka a munkára nevelés csúcsa és célpontja, ugyanakkor igen sokrétű az a terület, ahol a sajátos nevelési igényű tanulók értelmi sérült populációja más és más körülmények között piacképes terméket hoz létre, vagy hasonló szolgáltatást képes nyújtani. A termelő munka mesterségesen generált módja, ha a gyógypedagógus egy olyan munkaadóval tud megegyezni, aki erre motivált, aki fogadja legalább heti egy két alkalommal a tanulók kis csoportját, akik részben a gyógypedagógus, részben a cégeknél lévő munkatárs segítségével egyes a mindennapi munkához tartozó szükséges munkafolyamatokat végeznek el, természetes, valós körülmények között.

         Ez a tanulóink elsődleges munkaerőpiacra való segítésének legjobb módja.

Sajnos nem minden általunk nevelt fiatal tud bekerülni az elsődleges munkaerőpiacra. Számukra a szociális munkahelyek, és szociális foglalkoztatók biztosítanak olyan munkát, amit kis segítséggel, sajátságos segítő eszközök alkalmazásával, vagy az elvárhatónál hosszabb időt hagyva a munkafolyamat elvégzésére, végeznek társadalmilag hasznos munkát, és kapnak érte ellenszolgáltatást. Létezik olyan ország, ahol egyes munkákat csak csökkent munkaképességű személyek végezhetnek el. Az ilyen munkákat védett munkahelyen végzik az adott személyek.

         Viszonylag kevesebben jutnak el a súlyosabban sérültek közül az elsődleges munkaerőpiacra, ahol már verseny van, és nem, vagy alig vehetik figyelembe az érintettek fogyatékosságát. Ez nem gonoszság, vagy rosszindulat, egyszerűen csak tudni kell, hogy egy munkahelynek költségei is vannak, és ha valaki nem képes ezeket a költségeket előállítani, nem férhet bele ebbe a piaci körbe, mert a veszteség itt valódi veszteség és felborítaná a munkaerőpiac rendjét a lazítás.

 

         A gyógypedagógiai nevelés egészét át kell, hogy hassa a munkára nevelés. Ugyanakkor vannak olyan iskolatípusai a rendszernek, ahol kifejezetten a munkára nevelés és a munkafolyamatok elsajátítása a cél. Ilyen iskolatípus a speciális szakiskola (szakiskola) és a készségfejlesztő speciális szakiskola. Ezekről már sokat írtam, most itt csak a lényegüket próbálom megfogalmazni.

 

         A speciális szakiskola lényege, hogy egy lehetőleg egyszerűbb szakmát hosszabb tanulási idővel, jobban algoritmizált ismeretanyaggal és számos gyógypedagógiai praktikával az enyhébb értelmi sérüléssel küzdők számára maradéktalanul sikerüljön megtanítani. A módszerekben számos variációs lehetőség van, de a végeredménynél már nem lehet felmentésekkel élni, tudomásul venni és tolerálni a fiatal sérülését. Aki nem képes maradéktalanul elsajátítani a szakmát, annak a készségfejlesztő speciális szakiskola az ajánlott. Hogy miért nincs itt tolerancia? Hát azért, mert nem rakhat ferdén egy falat egy kőműves, nem lejthet a lefolyótól ellentétesen a lerakott csempe stb. Ha hozzánk jönnének ilyen mesteremberek, mi is felháborodnánk, és nem azt mondanánk „szegény sérült”.

         A készségfejlesztő speciális szakiskola felkészíti a fiatalokat speciális munkavégzésre, védett körülmények között, vagy otthon végzett munkára.

 

Minden fogyatékkal élő fiatalnak dolgoznia kellene, szüksége van munkahelyre. Ez az önbecsülésük fejlődése szempontjából is nélkülözhetetlen. Az otthoni semmittevés demenciát, leépülést, bezárkózást, indulatosságot, agresszivitást és számos hasonló zavart okoz. Sajnálni őket, hogy dolgoznak, butaság, sőt azt lehet sajnálni, akinek nincs munkája, teendője, feladata. A társadalom kötelessége volna ezt biztosítani minden fogyatékkal élő ember számára, cserében ők is hozzájárulnak a társadalom működéséhez.

Ez a legtermészetesebb dolog számukra. Persze erre való alkalmasságuk neveltetésüktől, iskolájuktól, életelőzményeiktől függ. Nagyon nehéz dolga lesz annak a családnak, aki téves humanizmusból, féltésből, vagy bármi másért elmulasztotta erre nevelni sérült családtagját, gondozottját.

Nem, vagy nehezen pótolható, ami kimaradt!